Berekfürdő

ismertető, Berekfürdői képek, galéria




Berekfürdő

Berekfürdő az Alföld nagytájegység, a Hortobágy és Nagykunság középtáj határán fekszik, a Tiszafüred- Kunhegyesi sík kistájában. Lakossága mintegy 1000 fő. Vonattal megközelíthető a Karcag–Tiszafüred-vasútvonalon.

Kiváló gyógyvíz, figyelmes vendéglátás és a Természet kínálta ezernyi élmény, látnivaló vár mindenkit Berekfürdőn.

TELEPÜLÉSTÖRTÉNET



A terület létét nem övezik évszázados múltra visszatekintő történetek. 1920 körül mindössze 5 tanya állt 35 lakossal ezen a vidéken. A változások viszont hihetetlen gyorsasággal követték egymást. Az 1920-as években a geológusok figyelme az Alföldre irányult, mert úgy vélték, hogy a földben gazdag szénhidrogén forrás van. Olajat nem találtak, csak földgázt és 56 Celsius-fokú vizet, mely a vegyelemzést követően kiderült, hogy magas ásványianyag-tartalmú.

Az első ideiglenes strandfürdő 1928 májusában Mándoki Imre vezetésével jött létre. 1930 februárjában sikerrel jártak a második kúttal is, mivel 800 méteres mélységben ismét 55 Celsius-fok körüli vizet találtak. 1934-ben a tó mellett már 48 telek elkelt, egy évvel később pedig megnyitott Berek 20 szobás szállodája. A harmincas évek végére a gyógyvíz már országos hírnévnek örvendett. A látogatók elvitték a fürdő jó hírét, ennek volt köszönhető, hogy egyre több villa épült Berekben.

A fürdőt folyamatosan fejlesztették, bővítették. A berekfürdői strand a mai arculatát az 50-es évek végén, a 60-as évek elején történő felújítási munkálatok során kapta. Az 1960-70-es években a településsé vált vidéket kezdték el fejleszteni. 1974-ben a bereki vizet elismert gyógyvízzé nyilvánították. Berekfürdő ma a Magyar Fürdővárosok Szövetségének tagja.

Sokak szerint itt található Magyarország második legjobb gyógyvize. Évről évre a világ minden tájáról érkeznek hozzájuk gyógyulni, pihenni szándékozó vendégek. A kiváló gyógyvíz, a csodálatos tiszta levegő, a csend, a nyugalom csábítja ide a nagyvárosokból a vendégeket.

PROGRAM LEHETŐSÉGEK


A hely varázsa azonban nemcsak a gyógyvízben rejlik. A fürdőzés mellett a település változatos programokat kínál a vendégeknek: sétálhatnak a madárdaltól zengő utcákon és tereken, kerékpározhatnak a Hortobágyi Nemzeti Parkot övező utakon, megtekinthetik az egyedülálló gyurgyalag telepet, lovagolhatnak a pusztán, horgászhatnak a melegvizes tavakban, beülhetnek egy színvonalas étterembe, borozgathatnak a hangulatos falusi kiskocsmában. A Tisza-tó közelsége is számos programlehetőséget kínál.

Berekfürdői Termál- és Strandfürdő: Alkáli-hidrogénkarbonátos, jódos gyógyvizére népszerű termál- és strandfürdő épült, évente 300 000 vendéget vonzva.
A minden évben megrendezett Nagykun Nemzetközi Festőtábor anyagából állandó, valamint időszakos kiállítások láthatóak a Bod László Művelődési Házban.

A Hortobágyi Nemzeti Park közelsége a madarászok kedvelt úti célja Berekfürdő.
Györfi Lajos, Magyar Örökség díjas szobrászművész alkotásai egy kellemes séta során megtekinthetőek. Az alkotások egyrésze a Termál- és Strandfürdőben, a világon egyedülálló módon itt élményelemként működnek.

LÁTNIVALÓK, NEVEZETESSÉGEK


  • Természeti értékeink

  • Millenniumi emlékmű

  • Deák Ferenc mellszobor

  • Délibáb Díszkút

  • Móricz Zsigmond dombormű

  • Kopjafa

  • A szovjet repülőtér titkai kiállítás
  • Települések Berekfürdő közvetlen közelében

    Települések Berekfürdő környékén